A Kosztolányi Dezső Céltársulás számára különösen fontos feladat a horvátországi szórvány magyar közösségek nemzeti identitástudatának támogatása. Ezek közül is különösen hangsúlyos a Szlavónia nyugati részén, elszórtan fellelhető magyar kisközösségek fiatalságának felkarolása, ott ahol az iskolában már egyáltalán nincs magyar oktatás, s nincs magyar nyelvű hitélet sem.
Ebből a célból, bár szűkös keretek között, 2015-ben először szerveztünk tábort középiskolás korú diákoknak. Ezúttal 8 horvátországi magyar diák és tanáruk érkezett hozzánk, a dunántúli szórványtelepülésről, Zsdáláról. A fiatalok ennek keretében megnézhették a várost, anyanyelvi környezetben gyakorolhatták a magyar beszédet, bejárták Siklóst és Szigetvárat, vívóedzésen vehettek részt, valamint megcsodálhatták Pécs vidékét a TV-toronyból.
A tábor alatt pécsi egyetemista önkéntesek és oktatók foglalkoztak a csoporttal. Cél, hogy a rendezvényt nagyobb létszámmal, más szórvány településeket bevonva meg tudjuk ismételni.

Kapcsolódó:
Minden, amit Zsdáláról tudni kell!