Matheovits László beszéde 2023. október 20-án, a Pécsi Tudományegyetem ’56-os megemlékezésén
Ma az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra egyik ikonikus pécsi pillanatára, a pécsi egyetemi diákparlament forradalmi ülésére emlékezünk. Annak a 12 napnak egyik fontos helyi eseményére, mely felhívta a Földünkön élő népek figyelmét az örök és leküzdhetetlen magyar szabadságvágyra, mely felszínre törésekor az akkori világ legerősebb katonai hatalmát is megrengette.
Az azóta eltelt 67 év megemlékezései során többször elhangzottak a 12 nap eseményei, ezért most ezek ismertetésével csak nagy vonalakban foglalkoznék.
Azt tudjuk, hogy a forradalom kitörése előtt, október 16-án Szegeden megalakították a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét, a MEFESZ-t. Október 20-án a Budapesti Műszaki Egyetemen megfogalmazták az elnyomó rendszerrel szembeni hallgatói követeléseket. Október 22-én Pécsett is megalakult a MEFESZ Debreczeni László, ötödéves orvostanhallgató vezetésével.
Október 23-án tüntetés volt Budapesten, ledöntötték a Sztálin szobrot, a rádió épületénél a hatalom tüzet nyitott a tüntetőkre. Kitört a forradalom. Október 26-ára a fegyveres felkelés átterjedt a vidéki városokra is. Mosonmagyaróváron a határőrség sortüzet nyitott a békés tüntetőkre. Az eredmény: 100 halott, rengeteg sebesült. Október 27-én megalakult az új kormány, 29-én Budapestről kivonultak a szovjet csapatok.
Azonban november 2-án visszafordultak, és a „Forgó szél” néven ismert hadművelettel elindultak Magyarország megszállására. November 4-én a felkelő egységeket lefegyverezték. Egyedül a Mecseken folytatódott az ellenállás még két hétig, ahol az egyetemi hallgatókhoz csatlakozó bányászok és mások is részt vettek. Rájuk a „Mecseki láthatatlanok” néven emlékezhetünk. Sajnos nem ismétlődött meg a bibliai történet, ezúttal Dávidot legyőzte Góliát. A forradalomban 3300 honfitársunk halt hősi halált és mindegy húszezren sebesültek meg.
Én, természetesen, az eseményeket személyesen nem éltem át – 2004-ben születtem -, a szüleim sem éltek még a forradalom idején. A nagyszüleim elmondása és a történelemkönyvek alapján ismertem meg 1956 eseményeit. Nagyszüleim mondták el, hogy hallgatták az akkori „Szabad Európa” rádió adásait, a világ reakcióját a magyar lányok és fiúk hősies küzdelméről, s hallgatták a nyugat biztatását: „tartsatok ki, jövünk, segítünk!”. Sajnos a segítség ez alkalommal is elmaradt.
A továbbiakban a hatalom véres megtorlásokat eszközölt, melynek adatai: 341 kivégzés, 20 ezer börtönbüntetés, 13 ezer internálás mellett több, mint 200 ezer hazánkfia menekült el az országból. 1956 történelmünk egyik legjelentősebb eseménye, melyre jogosan vagyunk büszkék.
S ha feltesszük a kérdést, mit üzen számunkra, mi a tanulsága 56-nak, azt mondhatjuk: az egyik legfontosabb dolog a feltétel nélküli hazaszeretet s az, hogy magyarnak lenni hitvallás, magyarnak lenni küldetés. Hitvallás, hogy a nemzeti önállóság, függetlenség nélkülözhetetlen, küldetés, hogy megmutassuk a világnak, hogy a hazáért minden áldozatot meg kell hozni.
1956 után országunk visszazuhant a szovjet hatalom fogságába. Majd 33 év élteltével, 1989- ben bekövetkezett rendszerváltozás, amely meghozta a reményt egy jobb, szabadabb életre. Kialakult a többpártrendszer, szabad választások következhettek. A valódi rendszerváltozás azonban 2010-ig váratott magára. Ennek a valódi rendszerváltozásnak a keretében Magyarország fontos lépéseket tett a valódi nemzeti önrendelkezés felé. Ezzel párhuzamosan azonban az utóbbi években újabb támadások érik hazánkat, csak most nem fegyverrel, hanem számunkra elfogadhatatlan ideológiákkal támadnak. Kétségbe vonják azt a jogunkat, hogy mi határozzuk meg azt, hogy kikkel akarunk együtt élni, hogy eldönthessük mit gondolunk a család fogalmáról és azt is, hogy a saját hazánkban saját magunk alkotta szabályrendszerek között élhessünk.
Ahogy ’56 hőseinek, úgy nekünk is ellenállást kell tanúsítanunk ezeknek a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek, jöjjenek azok keletről vagy nyugatról, mert akkor van remény arra, hogy megőrizzük nemzeti szuverenitásunkat.
Ehhez a szellemi küzdelemhez kívánok sok erőt mindannyiunknak! Köszönöm, hogy meghallgattak!
