A 2016. évi dél-bánsági ösztöndíj-átadásokat megelőzően egy napot Hertelendyfalván töltöttünk, ahol az ott élő bukovinai székely családoknál kaptunk szállást, akik óriási szeretettel fogadtak bennünket. A látogatás alkalmával megtekintettük a Tamás Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület épületét, a Hertelendyfalvi Testvériség-Egység Általános Iskolát, ahol magyar nyelvű oktatás is zajlik, valamint a református templomot és a falualapító Thomka Károly lelkész sírjához is ellátogattunk.
Megdöbbentő volt látni, ahogy a kicsiny Hertelendyfalván őrizik nyelvüket-kultúrájukat kisebbségben élő magyarok, akik az egész faluban mindössze egy hosszú utcában élnek, s a szomszédos utcákban szlovákok, szerbek, s más nemzetek tagjai veszik körül őket vegyesen. A település egyébként mára összenőtt a szerb többségű nagyváros Pancsovával és közigazgatásilag is teljesen felszámoltak önállóságát. Ráadásul az egykori falut ipartelep veszi körbe, Hertelendyfalva szélén ugyanis egy – a százhalombattaihoz hasonló – kőolajfinomító található, több más monumentális ipari létesítménnyel együtt.
Ha sosem találkoztam volna korábban itt élő emberekkel, akkor tapasztalataim alapján azt gondoltam volna, hogy ez a hely egy valódi asszimilációs olvasztótégely lehet. Mindeközben egy maroknyi magyar kisközösség rendületlenül őrzi székely tradíciót, nyelvét, hitét. Hertelendyfalvát magyar szempontból lélekemelő csodának lehet nevezni.