“Megbízatásunk: a Nemzet!”

június 2017

Pécsi Kalandozások – Óbecse, Petőfi Sándor Általános Iskola

Június 5-6-án az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói érkeztek Pécsre, a Kosztolányi-Dezső-Céltársulás Pécsi Kalandozások programsorozatának keretében, mely a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. támogatásával valósult meg.

Orgonakoncert Hertelendyfalván

A Belgrádtól 15 km-re fekvő Hertelendyfalván is orgonahangversenyre került sor a Kosztolányi Dezső Céltársulás és a PTE Zeneművészeti Intézet közös szervezésében, amelyre a bukovinai székely-magyar

Jubileumi orgonakoncert Torontálvásárhelyen

Írta és fényképezte: Martinek Imre A pécsi egyetem lényegében fennállásának 650. jubileumi évfordulóját ünnepelve indított komoly- és kamarazenei koncertsorozatot, amely projektumhoz a Délvidék néhány magyarlakta

Orgonakoncert Tóthfaluban

A Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének orgonistái a Kosztolányi Dezső Céltársulás által szervezett Jubileumi Koncertsorozat keretében 2017. június 1-jén a bácskai Tóthfaluban is felléptek, ahol a