II. Kosztolányi Cserediákprogram

Határon túli diákok a Városháza Közgyűlésének termében

2017. április 4-én, kedden kezdetét vette a II. Kosztolányi Cserediákprogram, amelyben idén mintegy 150 diák vesz részt. A rendezvény megnyitójára a Városházán került sor, ahol Dr. Őri László pécsi alpolgármester és Barkóczi Csaba, a Kosztolányi Céltársulás elnöke üdvözölték a határon túli vendégeket, valamint a pécsi diákokat és szülőket a sajtó jelenlétében. A pécsi egyetemisták részéről Bencze Zsolt harmadéves politológus köszöntötte a vendégeket és méltatta a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.

Vajdasági, szlavóniai és magyarországi iskolások a Zsolnay Negyedben

A program során a tanulók egy határ átlépésével Vadaságból és Drávaszög-Szlavóniából utazhatnak Pécsre, valamint fordítva Pécsről a déli határon túlra.
A programba idén négy pécsi iskola, a Pécsi Református Általános Iskola, a belvárosi Szent Mór Katolikus Iskola, a belvárosi Jókai Mór Általános Iskola és a patacsi Kovács Béla Általános Iskola kapcsolódott be.
A határon túli települések közül Doroszlóról, Tornyosról és Torontálvásárhelyről érkeztek vajdasági magyar vendégeink, míg Erdőd-Dályhegyről, Harasztiból, Laskóról, Szentlászlóról, Várdarócról drávaszögi és szlavóniai magyar fiatalok és kísérőik.

Tornyosi (vajdasági) diákok a Barbakánon

Szerdán a délelőttöt pécsi fogadóikkal közösen a határon túli magyar gyermekek és pedagógusaik az iskolákban töltötték, ki-ki a Szent Mór, a Református, Jókai Mór és Kovács Béla Iskolában.
Délután a Zsolnay Kulturális Negyed megtekintése következett, ahol az Interaktív Fizika Laborral, a Planetáriummal, a Porcelán Kiállítással, a Selyemcukor Manufaktúrával és az egykori gyárépület nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyermekek.
A programokat követően az estét a pedagógusok a szálláshelyükön, a diákok a fogadó családoknál töltötték.

Szablyavívás a PTE Botanikus Kertjében

Csütörtökön tanítást követően a határon túli diákoknak és a pécsi fogadó gyermekeknek lehetősége nyílt felfedezni a történelmi Pécset. A résztvevők a Dél-Dunántúli Régió legnagyobb gyűjteményével rendelkező Janus Pannonius Múzeumba látogattak, ahol az ókortörténeti kiállítást csodálhatták meg, majd az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Ókeresztény Sírkamrákba (Cella Septichora) kalauzolták el őket önkénteseink. Mindeközben történelmi Belvárost is végigjárták, érintve a Dzsámit, a Széchenyi téret, a Király utcát, a Székesegyházat, a Középkori Egyetem épületét, az északi várfalat és a Barbakán bástyát.

Pénteken a délelőtti tanítási nap után a diákok és kísérőik a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi Karára látogattak, ahol sétáltak az egyetem Mecsek oldalban kialakított Botanikus Kertjében. Az intézmény sportpályáján a Magyar Szablyavívó Szövetség pécsi alakulata tartott bemutatót a tradicionális magyar sportágból, amit a végén a résztvevő diákok is kipróbálhattak.
Ezt követően az egyetem C/V/2-es nagyelőadó termében a régi klasszikus “Pál utcai fiúk” filmet vetítettük a gyerekeknek.
A határon túli vendégdiákok holnap indulnak haza.

A rendezvény szombaton délelőtt ért véget. A pécsi iskolák diákjai április-május folyamán látogatnak el a most fogadott határon túli közösségekhez.