“Megbízatásunk: a Nemzet!”

Legújabb bejegyzéseink:

Hírek hónapok szerint:

.

Oldal megosztása
a közösségi médián:

Kosztolányi Tehetségprogram – 2017. március 10.

2017. március 10-én ismét Drávaszögbe és Szlavóniába utazott a Pécsi Tudományegyetem egy kisbusznyi tanárképzésében tanuló hallgatója, akik a horvátországi Vörösmart, Laskó és Kórógy települések magyar iskoláiban végeztek hospitálását és tanítási gyakorlatot.

A Kosztolányi Tehetségprogram a tanítási gyakorlat megszerzésén kívül fontos célja a horvátországi magyar iskolák tanári kara és a jövő magyar pedagógusai közötti szakmai és emberi kapcsolatok kiépítése, valamint a magyar identitás és kultúra erősítése a program keretében megvalósuló tanórák és vetélkedők által az iskolákban.

A kezdeményezés 2015 tavasza óta zajlik (az országban egyedülálló módon a PTE-n), s már több mint ötven hallgató választotta ezt a szakmai lehetőséget a közösségi pedagógiai gyakorlatának teljesítése céljából, amivel messze a legnépszerűbb gyakorlati lehetőség a hallgatók körében.