“Megbízatásunk: a Nemzet!”

május 2016

Református Cserediák Program (Hertelendyfalva)

2016. május 3-án a programban résztvevő legdélebbi település, a Pancsova részét képező Hertelendyfalvára is megérkeztek a pécsi cserediákok. Szerdán (május 4.) reggel hittan órával kezdtek

Református Cserediák Program (Bácsfeketehegy)

2016. május 3-án Bácsfeketehegyen is óriási szeretettel fogadták a pécsi diákokat és kísérőiket, akik az I. Református Cserediák Program keretében érkeztek a faluba. A felnőtteket

Muravidék felé nyit a Kosztolányi Dezső Céltársulás

2016. május 2-án a pécsi Pannon Magyar Házban folytatott megbeszélést Göncz Lászlóval, a muravidéki magyar közösség szlovéniai parlamenti képviselőjével Barkóczi Csaba, a céltársulás elnöke és

Újvidék-Pécs Ifjúsági Találkozó

2016. április 29. és május 1. között az Újvidéki Egyetem hallgatói érkeztek Pécsre, annak a kapcsolatfelvételnek és együttműködésnek keretében, amelyet még áprilisban kezdeményezett Szilágyi Zoltán,