Beiskolázási Támogatások átadása Bácsfeketehegyen

2015. november 6-án, pénteken került sor a Kosztolányi Dezső Céltársulás és a Pécsi Fiatalok a Magyarságért Egyetemi Diákszövetség által rendezett jótékonysági koncerten összegyűlt adományok átadására a délvidéki Bácsfeketehegyen. A koncert bevételéből, aminek helyszíne a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., által üzemeltetett E-78 koncertterem volt, s melyen Saróka Liliána, felvidéki énekesnő bűvölte el a közönséget, 11 iskolakezdő diákot támogattak a szervezők, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed által számukra felajánlott ajándék könyvcsomaggal együtt.

11038246_904220786331967_1489714958634345222_n
Bojtos Béla iskolaigazgató, egyben Bácsfeketehegy polgármestere köszönti a szülőket és a vendégeket

Az átadáson részt vett Bojtos Béla, a bácsfektehegyi Nikolá Đurković Általános Iskola igazgatója, aki egyben a település polgármestere, Sárközi István, a Feketicsi Művőleődési Egyesület szervezője, Orosz Attila református esperes, míg a Kosztolányi Dezső Céltársulást Barkóczi Csaba és Tóth Martin képviselték, a Pécsi Fiatalok a Magyarságért Egyetemi Diákszövetség részéről pedig Dukai Edit utazott a delegációval. A fiatalokat Dr. Bokor Béla, egyetemi tanári, a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány elnöke is elkísérte, akik szintén támogatták a kezdeményezést.
Az eseményen a Pannon RTV, valamint a Magyar Szó oldal tudósítói is részt vettek.

Barkóczi Csaba hangsúlyozta, hogy az adományt olyan mindennapi, vidéki egyetemista fiatalok küldik, akik ezúton szeretnék kifejezni szolidaritásukat a határon túl élő magyar kisebbséggel, identitásuk megőrzéséért folytatott küzdelmükben.